Mert hogy vannak kincsek a hátországban, még ha kevésbé ismertek is, mint a tengerparti városok, falvak nevezetességei.

Makarskától 37 km-re, a Biokovo hegységtől északkeletre terül el a hátország egyik legnagyobb települése, a 10 és fél ezer lakosú Imotski.

Magában a városban is érdemes egy rövid sétát tenni, hiszen itt találhatjuk a Szent Ferenc templomot, egy ferences rendi kolostort, valamint a várostörténeti múzeumot, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből is őriznek emlékeket.  Az óváros a tengerparti városokéhoz hasonló, kőházas, sikátoros, sok lépcsős, szóval tipikus dalmát.

Amiért viszont billentyűzetet ragadtam, az a város határában lévő két tó: a Vörös- és a Kék-tó.

Modro jezero (Kék-tó)

Kezdjük mondjuk a Kék tóval (Modro jezero), amelyet Horvátország egyik legszebb karsztos tavaként emlegetnek. A tó nagyjából ellipszis alakú, és ahogy a neve is mutatja, hihetetlenül kék. Szerpentin vezet egészen a vízig, így könnyedén lesétálhatunk, és akár meg is mártózhatunk benne, ahogy rengetegen, főleg a helyiek teszik. A víz mélysége változó, időnként teljesen ki is szárad. Ekkor a város ifjai futballoznak a tó fenekén. Egy helyi mondás szerint ha egy fiatal férfi elhívja kedvesét egy sétára a Kék-tó partjára, és ő igent mond, akkor szerelmük be fog teljesedni.

Tvrđava Topana (Topana erőd)

Érdemes meglátogatni a tó felett elhelyezkedő Topana erődöt is, amely még a 10. században épült, és egészen a 19. századig lakott volt.

Crveno jezero (Vörös-tó)

A Vörös-tó a vízfelszín feletti vörös sziklákról kapta a nevét. Szintén karsztos, azonban a kékkel ellentétben nem közelíthető meg, hiszen egy 500 méteres szakadékban található. Mélysége 233 és 311 méter között változik, tehát a világ egyik legmélyebb karsztos tavának mondható. Legmélyebb (ez idáig felfedezett) pontja egyébként 6 méterrel a tengerszint alatt helyezkedik el, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg a kutatók.

És ha már Imotski környékén kirándultunk, akkor zárjuk a napot egy helyi borral is, mert hogy Horvátország egyik legnevesebb borvidékén jártunk. A környéken egyébként már az időszámításunk előtti harmadik században is termesztettek szőlőt, erről árulkodik egy abból a korból származó Mitrász szobor, melyen az istennő egy szőlőtőkét tart a kezében.

A fehér borok közül a Kujundžušát javaslom, ez az egyik legismertebb helyi száraz fehérbor. Teszteltük mi is; aki megkóstolja, nem fog csalódni benne.

Felhasznált irodalom:

http://www.putovnica.net/odredista/hrvatska/imotski

http://narodni.net/legenda-nastanku-imotskih-jezera/#prettyPhoto

http://www.ronitisemora.com/magazin/novosti/crveno-i-modro-jezero-imotski/

http://crveno-modro-jezero.hrvatska-smjestaj.com.hr/

http://imotski-svitnjak.com/index.php/kamen/item/55-tvrdava-topana/55-tvrdava-topana

http://vinarija.com/457-kujundzusa-neotkrivena-dalmacija

http://hvm.mdc.hr/zavicajni-muzej-imotski,763%3AIMS/hr/info/

http://www.pticica.com/slike/modro-jezero-imotski/597773

http://www.bfoto.ru/foto/imotski/bfoto_ru_2383.jpg

http://imotski.net/wp-content/uploads/2009/07/topana1-300x199.jpg

Azt mondják, a világ legszebb naplementéje a Szúnion foktól, Görögországból látható. Szerintem viszont Punta Planka is simán versenybe szállhat. Lenyűgöző látvány tárul azok elé, akik megtalálják Közép-Dalmáciában, Rogoznicától nem messze, Ražanj település határában a Planka fokon (Rt Planka) elhelyezkedő kis kápolnát, és megpihennek tövében egy kis időre a koraesti órákban.

Klimatológiai szempontból itt válik ketté Észak- és Dél-Dalmácia. A fok gyakori helyszíne az északi és a déli légtömegek, ciklonok és anticiklonok, tengeri viharok találkozásának; nem csoda tehát, hogy gyakran az Adriai-tenger talán legnagyobb hullámai csapnak le a kápolna körüli partszakaszra.

Egy magyar vonatkozású legenda is kötődik a helyhez: a 11. század folyamán állítólag egy hajótörés alkalmával Iván, az akkori trogiri püspök (magyarul Szent János, aki egyben Trogir védőszentje is) a saját lábán sétált ki a partra a hullámok tetején, megmentve ezzel a hajó számos utasának, köztük Könyves Kálmán, akkori magyar-horvát királynak  életét is. A püspök emlékére emelték 1324-ben a ma is álló fogadalmi kápolnát.

Szerencsére mi nem tapasztaltuk a dalmát viharok erejét, csodaszép időben érkeztünk a késő-délutáni órákban a helyszínre. Nem mondom, hogy könnyű volt megtalálni, nincs egyértelműen kitáblázva, és a mintegy fél kilométeres odavezető köves út is csak erős túlzással nevezhető ösvénynek. De a látvány mindent felülmúl!

Állítólag az éjszakai égbolt is lenyűgöző a Planka fokról nézve, hiszen távol esik a várostól, fényszennyezés így nem éri, a Tejút ennek következtében pedig tisztán kirajzolódik.  Mi azonban ezt már egy másfél éves örökmozgóval nem ellenőriztük, inkább gyors léptekkel visszaindultunk az autónkhoz, miután a nap is nyugovóra tért.

Mivel az Adriai-tenger az úgynevezett dalmát parttípushoz tartozik, amely félszigetekkel és szigetekkel erősen tagolt, így elég ritka látvány a nyílt tenger Horvátországban. Itt ez is megadatott, a part menti sziklán álló világítótorony után a nyílt tenger látványa tárul elénk, egyetlen sziget sem bukkan fel a horizonton.

Nem érdemes tehát kihagyni a helyet ha a közelben járunk, hiszen a kis gótikus kápolna, a part közeli   világítótorony  és a nyílt tenger látványa a naplementével, majd azt követően a tiszta éjszakai égbolttal felejthetetlen élményt nyúlt a tenger szerelmeseinek.

Irodalom:

http://loverogoznica.eu/hr/crkvica-sv-ivana-trogirskog/

http://zupa-rogoznica.hr/index.php/crkve-u-zupi/crkva-sv-ivana-trogirskog-na-rtu-planka-ploce

http://lidija-photo.com/hr/blog-hr/punta-planka-i-mlijecna-staza/

Első bejegyzésem helyszíne Horvátország talán legszebb szigete: Vis, melyre a nászutunkon látogattunk el. 

Terveim szerint egy külön bejegyzést fogok szentelni a szigetnek, azon belül pedig a katonai emlékeinek, mert hogy Vis több helyszínén második világháborús bunkerek, föld alatti alagútrendszerek, és még egy titkos tengeralattjáró bázis is található, melyek Josip Broz Tito és a jugoszláv partizánhadsereg támaszpontjául szolgáltak 1944-től.

Lélegzetelállító bunkertúrán vehetünk itt részt, ha már unjuk a napozást, a fürdőzést és az óvárosi sétákat; és persze ha van nálunk zseblámpa és túracipő.

Nekünk az a merész ötletünk támadt, hogy az egyik ilyen helyszínt választjuk az esküvői portréképeink helyszínéül. Maga az esküvő Magyarországon volt, a nászútra csak a ruháinkat vittük magunkkal, meg a fotómasinánkat állvánnyal. A fotóst, a fodrászt, a sminkest természetesen otthon hagytuk, hiszen egy nászút mégis csak kettesben az igazi. Ez a képeken meg is látszik, hagynak némi kivetni valót maguk után, számunkra minden esetre felejthetetlen emlék. 

És akkor most beszéljenek a képek: 

Rossz helyre születtem, ezt régóta tudom. A tenger mellett lenne a helyem. Gyerekkorom óta vonz a tenger. Feltölt. Kikapcsol. Megnyugtatja az örökké háborgó lelkemet. Kikapcsolja az időt a folytonosan zakatoló fejemben. Különleges hatással van rám.

Kamasz koromban a horvát tengerparton nyaraltam a családommal. Ámulatba ejtett, lenyűgözött, elvarázsolt. Néhány év múlva itt fogok élni és dolgozni – mondtam akkor. Természetesen a szüleim jót nevettek, és javasolták, hogy ezt a badarságot gyorsan felejtsem el, esélyem sincs rá. Aztán ha jól számolom, 8 évre rá munkát kaptam ugyanebben a városban.

5 hónapig éltem csak ott, szezonális jellegű munkát végeztem, de mégis nagyon nagy hatással volt rám ez az időszak. Visszamehettem volna a következő szezonra, de akkor ezt már nem engedhettem meg magamnak. Bánom is, meg nem is. A legboldogabb feleség és anya lettem azóta itthon, a tenger hiánya viszont most is ott tátong a szívemben. Néha megnyugszik, mint aki beletörődött sorsába, néha felerősödik, és legszívesebben azonnal csomagolna, és költözne családostul.

Rossz helyre születtem. A magyar ember önző. Akár csak az európai. Vagy az amerikai. Minket hívnak civilizált embereknek, mégis képesek vagyunk átlépni egy járókelő felett, aki épp szívrohamot kapva esett össze mellettünk az utcán. Megnyugtatjuk magunkat, hogy biztos csak részeg, és rohanunk tovább a közeli plázába, ahol felhasználhatjuk a ma éjfélig érvényes 15 %-os kuponunkat. Veszünk rajta olyan szoknyát/inget/nadrágot, amit azután csak kétszer fogunk felvenni. Viszont a szívrohamot kapott járókelő olyan maradandó károsodásokat szenved, hogy mire kórházba kerül, nem lehet rajta segíteni.

Rossz helyre születtem. Ma nem divat büszkének lenni a magyarságunkra. Ez az utóbbi években egy szégyenteljes dolog. Aki büszke, az biztos, hogy hungarista. A magyar nép örök vesztes. Ezt sulykolják belénk már az általános iskolai történelem órákon is. Sorsunk megpecsételődött úgy 955 tájékán. Ne legyél rá büszke, hogy magyar vagy!

Ebben a kérdésben egy kicsit kakukktojás vagyok. De talán nem is meglepő, mert sosem voltam az a típus, aki gondolkodás nélkül megy a tömeg után. Igenis büszke vagyok arra, hogy magyar vér (is) csörgedezik az ereimben. Magyar vér is, mert anyai ágon horvát származású vagyok. És akkor már talán érthető ez a kettősség, hogy vágyódom is a horvát tengerpartra, de büszke is vagyok a magyarságomra. Nehéz dolog kettős nemzetiségűként élni, mert mondhatjuk, hogy mindkét helyre tartozunk, kicsit úgy érezzük azonban, hogy sehova sem. Próbálok viszont előnyt kovácsolni belőle, hiszen kétnyelvűként a harmadik és a negyedik nyelv elsajátítása sem okozott különösebb fejtörést. Így gyakorlatilag ha úgy hozza az élet, bárhol képes leszek megállni a helyemet. És természetesen a gyerekeimet is hasonlóan szeretném nevelni, ami a kétnyelvűséget illeti. A talpraesettség meg már úgyis a vérükben van, ez már tisztán látszik.

Rossz helyre születtem. Próbálom jobbá tenni ezt az önző világot. Viszont ha a jobbá akarjuk tenni a világot, azt saját magunkban kell kezdeni. A szeretet a legfontosabb, és talán az egyetlen, ami ehhez hozzásegíthet minket.  Szeressük és fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk.  Felesleges a végletekig győzködni a másikat a saját igazunkról, mert az csak feszültséget szül. Te olyan vagy, én meg ilyen. Attól még mindkettő valódi, és lehet mindkettő igaz. Ezen a téren persze nekem is van még mit tanulnom. Valójában még csak most léptem be a tudatosság kapuján. De innentől már nincs visszaút. :)

Kell valami, ami feltölt, és inspirál a tovább vezető úton, és ez nekem többek között a tenger. Még ha nem is tudom idehozni, hiszen annak esélyét már 96 éve elvették tőlünk, de azért még oda tudok, és tudunk utazni, hogy erőt merítsünk a következő hónapokra is.

A „volt vőlegényem” még az udvarlás kezdeti időszakában tett egy felelőtlen kijelentést: minden évben elvisz a tengerhez. A blog létrejötte tehát neki is köszönhető, hiszen az elmúlt évek alatt rengeteg, a turisták által kevésbé ismert helyet látogattunk meg az országban, amelyeket itt majd részletesebben is ismertetek. Az élmények reményeim szerint a következő évek során is bővülni fognak. :)

Legyen ez a blog egy kis kedvcsináló azoknak, akik még gondolkodnak, hova menjenek idén nyaralni; egy kis inspiráció a hozzám hasonló tenger-szerelmeseknek, és egy kis nosztalgia azoknak, akik már meglátogatták az említett helyszíneket.